Bonbon-kóstolgatás

Az élet egyik nagy igazságát fogalmazta meg Tom Hanks, a méltán híres – és Oscar-díjas – filmjében, a Forrest Gumpban. Ugyanis földi létünket egy nagydoboz bonbonhoz hasonlította, ahol senki sem tudja, mit rejt a csomagolás, és nem tudjuk előre, mire számíthatunk. Lehet, hogy kiválasztod a legfinomabb konyakos meggyet, élvezed, ahogy szétolvad szádban az étcsokoládé, és képzelt bódultságot érzel a tagjaidban, amelyet a franciának vélt konyaknak tulajdonítasz. De az is előfordulhat, hogy ujjaid nem a megfelelő pralinét „szemelik” ki maguknak. Ez esetben inkább kiköpöd a lejárt szavatosságú, kőkeménnyé vált, egykoron lágyan folyós belsejű, nugátos édességet. Nos, az Élet valóban ilyen lenne?

Egyik kedves barátnőm a párkapcsolataira húzza rá ezt a hasonlatot. Ha a végső megoldáshoz kell folyamodnia – kiköpi a bonbont -, és azzal nyugtatgatja magát, hogy megint rosszul választott. Majd miután a kellemetlen ízt elfelejtették ízlelőbimbói, és beleharapott a konyakos meggybe, lelkesen újságolja, hogy megtalálta a legügyesebb kezű cukrászt az egész Világon.

Ebből a szemszögből megközelítve, valóban egy bonbonosdobozban élünk. Csak míg a dobozban véges számú lehetőséggel van dolgunk, addig a valóságban a végtelen felé tendál ez a mennyiség. Az sem elhanyagolandó eltérés, hogy amíg a nassolni való ízéről rögtön el tudjuk dönteni, hogy kell-e nekünk és jó-e nekünk, addig egy kvázi párkapcsolatról csak a történet végén tudunk ilyen „bölcs” tanulságot levonni. Azaz, hogy a leendő exünk konyakos volt-e, vagy pedig megemészthetetlenül romlott; az csupán a lenyelés után derül ki… Személy szerint előnyben részesítem a kívül csúnya, de belül finom bonbonokat; mivel nem minden arany, ami fénylik. A szép kötésű könyvek sem mindig váltják be a hozzájuk fűzött reményeinket; mint ahogy a leghelyesebb srác sem biztos, hogy elvállalja a neki – általunk – megírt apa szerepet. Ugyanígy a folyamatos kóstolgatás sem előnyös a csípőméretemnek, ezért ha nasizni támad kedvem, annak is meg kell adni a módját. Ahogy a kísérletek is kimutatták, ha egy bonbonos dobozban sok féle-fajta édesség kerül a szemünk elé, kísértésbe esünk, és mindet meg akarjuk kóstolni. Elképzelem ezt a szituációt emberi valóságra levetítve… A ledérség ez esetben gyenge jelző lenne.

Tehát, az én kóstolgatási tippem a következő: az édesség iránti vonzalmunk velünk született, amit ideig-óráig el lehet fojtani, de egyszer csak a gátak áttörnek, és csillapítani kell ezt a kielégítetlen igényünket. Ilyenkor megérdemlünk egy kis elgyengülést, de nem egy egész dobozzal! Abból is melyiket választanám? Hölgyeim (!) A ronda és finom bonbont!